Puszta véletlen, hogy a két hónapos hallgatás után újra a Művészetek Palotája ültetett a géphez. Ezúttal nézőként jártam ott, de ez nem volt semmivel sem kisebb élmény. Évek óta figyelemmel kísérem a
z Énekel az ország
kórusmozgalom évente ismétlődő
zárókoncertjeit. Elmegyek, meghallgatom, s mindig okkal reménykedek a kivételes élményben.
A
Budafoki Dohnányi Zenekar és az országos mozgalom több mint 500 fős egyesített kórusa az idén
Händel: Izrael Egyiptomban című
kórusoratóriumát adta elő. Ez a remekmű egyébként igen ritkán hallható, hiszen két egymásnak felelgető kórus 4-4 azaz nyolc szólamára írta a szerző, így előadása különleges zenei apparátust és
felkészültséget igényel. A zenekar és az öt kiváló
szólista finoman cizellált hangzásait drámaian foglalták egységbe a létszámával is uralkodó kórus
robosztus hangzásai. De kellett is, hiszen a tíz csapás története a Biblia szövegének is legexpresszívebb része. A kiváló és méltán hírneves karnagy
Hollerung Gábor, mint az elmúlt öt évben mindig, ezúttal is maradandót alkotott. Remélem hamarosan
felkerül a felvétel az internetes portálokra (mondjuk a
You Tube-re), hogy bárki hozzáférjen. A koncerten tilos volt fotózni, így a telefonnal készített kép a koncert utáni ünneplést rögzíti.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése