Nagyon szeretem Baky Péternek ezt a grafikáját. Rajta van minden, amit a szekszárdiak szeretnek és különös értéknek tartanak városukban. A kép egyik motívuma a Bartina hegy a három kereszttel, nyilvánvalóan egy hagyományt örökít. Valószínűleg ugyanazt a hagyományt, amit Babits Mihály emlegetett a Szekszárd 1915 nyarán című versében:
"Jaj, minden úgy mint hajdanán,
s három kereszt a Bartinán
a régi sziluett."
A Babits-ház ablakából valami ilyen kép tárulhatott elé, csak épp a rádió- és tévétorony helyén három nagy - valószínűleg fából készült - keresztet láthatott. Azóta is ezt emlegetik a helybéliek és keresik tekintetükkel a városunkba érkező irodalomértők. Az elmúlt napokban zajló irodalmi tanácskozás résztvevői is valahogy így voltak a Bartina hármas keresztjével. A "Barátok" hegyére - merthogy ezt jelenti az egykori apátsági szőlőbirtok neve - szokás szerint felvittem barátaimat, onnan a legszebb ugyanis a kilátás a városra.
A hegytetőn viszont különös látvány tárult a szemünk elé:
Amióta a helyet ismerem, ez a három kereszt mindig is a hegy város felőli oldalán állt, jóval a gerinc alatt, a tévétoronynak elkerített terület miatt, meglehetősen nehezen megközelíthető területen, ami azt jelenti, hogy soha nem volt része annak a bizonyos sziluettnek.
- Ez lenne hát a Babits által megénekelt három kereszt? - kérdezte kissé döbbenten az egyik költő barátom.
Megnyugtattam, hogy nem. Ezt a három keresztet - a rajta lévő felirat tanúsága szerint - egy tiszteletreméltó szekszárdi család állíttatta 1930-ban. Műkőből készültek, tisztes kőfaragó mestermunkájaként, követve az akkori közízlést, minden színezés és kifestés nélkül. Bár különösebb művészi vagy történeti értékük nincs, ott és úgy, ahogy álltak beleillettek a miliőbe.
Hadd ne írjam le ide, hogy vendégeinknek mi volt a véleménye a keresztek jelenlegi, "felújított" állapotáról és kinézetéről... Elég volt nekem pirulva végighallgatnom.
Jöjjön helyette inkább az én - kicsit talán ironizáló, de semmiképp se csúfondároskodó - szerény véleményem!
A műkő lefestése - különösen kerti medencékhez használt festékkel - szükségtelen és stílustalan vállalkozás, a színek kiválasztása meg feltűnően ízléstelen. A barna drapéria a kertitörpék világában még elmegy, de itt fürdőgatyának hat, a babarózsaszín test pedig egyenesen viaszpanoptikumok figuráit idézi.
Ha már az eredeti helyükről elhozták a kereszteket, legalább a tájolásukat tiszteletben kellett volna tartani. Ha egy hívő ember tekintetét Krisztusra veti, a háttérben a mennyet, az égi országban pedig az Urat keresi, és nem az ormótlan és lelketlen vasszerkezetet.
A műholdas hírközlés világában talán inkább a vastornyok szükségességét kellene felülvizsgálni a Bartinán, és nem ilyen faramuci félmegoldásokkal altatgatni a közjóért tiszteletreméltóan fele-felszólaló lelkiismeretünket.
Most pedig kanyarodjunk vissza a címben jelzett gondolatra!
Ma már ugye nem is olyan könnyű rádió- meg lokátorállomásokat telepíteni a közakarat ellenében! A hegy átka, hogy akkor került oda a rádió- és tévétorony - száműzve onnan az eredeti hármas keresztet - amikor bizonyos politikai csoportok jobban tudták, hogy mi kell a népnek, mint a nép, és persze puszta jóindulatból érvényesítették is ezt a "tudásukat".
A települések fölé emelkedő magaslatok, mindig is arra csábították a hatalmasokat, hogy saját emlékművük talapzatának tekintsék őket. Ez a kísértés állította oda a 80-as évek elején Kiss István szobrát a politikusok névjegyeként szolgáló szőlőlevelekkel, s mint azt az emléktáblák divatja jelzi, ez a kísértés olykor hatalmába keríti a maiakat is...
Mára perszse a politikai kurzusváltás elsodorta a "peronoszpórás" leveleket, így a a szobor jobban hasonlít egy kopasztott csirkéhez, mint eredeti önmagához. A közelében tornyosuló hírközlési vasgólemekkel leginkább az rokonítja, hogy ezt a szőlő-búza kompozíciót ugyancsak puszta jószándékból rakatta oda a közjóért oly lelkesen és önzetlenül tenniakaró buzgolkodás... Mint ahogy a Bartinára vezető út mentén szerencsétlenkedő álnaív faszobrokat sem az öntömjénező kivagyiság, hanem e nemes jószándék állította oda.
Ez a buzgolkodó jóakarat a Bartina átka.
Mert hiába rosszallotta az egész város patriota közössége a hármas kereszt vastornyokkal való felcserélését, ma is ott állnak a rút madárijesztők...
hiába lett világraszóló botrány a szőlőfürtös búzakéve felállításából, a szobor maradt a helyén jelezve, hogy nem a közakarat igazgat itt...
és persze hiába füstölgök én és a hozám hasonlók a hármaskereszt ilyettén módon való felújítása és elhelyezése ellen, ez már bizony ott fog állni az idők végezetéig, ahol van...
mert a hatalom ma sem hajlandó elismerni tévedéseit, a hatalom ugyanis hivatalból tudja, vagy ha nem, hát önkényesen kijelöli mi a jó, és mi nem...
A Bartinán bizony jó ideje megállította az időt egy gonosz boszorkány. Azóta a jó izlés, mint a mesebeli Csipkerózsika, hosszú mély álmát alussza. Valószínűleg nem én leszek a Herceg, aki -megvívva a százados vadrózsák szövedékével - majd csókommal felébreszthetem. Nem is vágyom erre a tisztre, csak néha elgondolkodom:
Vajon mi lenne, ha egyszer ez a töméntelen önzetlenség és jószándék átadná a helyét a szakértelemnek, hogy a valódi közakaratról már ne is beszéljünk?
