E kis könyv első kiadása 1971-ben, a szerző halálának évében látott napvilágot. A képen az 1981-es második kiadás egyik példánya látható.
Látszólag csak egy idegenforgalmi reklámkiadvány 1985-ből, de nekem az iránytűm volt a lokálpatriotizmus felé vezető úton.
Azt tudtam, hogy az alapkönyvek - ha úgy tetszik, a bibliák - egy életre szólnak, de hogy a zsebkönyveink...? Pedig semmi kétség, ma már tudom, azok is! A különbség csak annyi, hogy az alapkönyveinkhez, mint a búcsújáró helyekhez el-elzarándoklunk a sátoros ünnepek idején, a zsebkönyveinket viszont a hétköznapokon is a kezünk ügyében tartjuk. Jelzőtűz az egyik, iránytű a másik!
***
Egyik ilyen alkalmatosságom Erdei Ferenc: Néprajzi ínyesmesterség című, inkább csak füzetecskéje, mintsem könyve. Mindössze 100 oldal, de benne a van a népi ételfőzési eljárások teljes tipológiája, a népiesen magyaros ízvilág fűszerezési praktikáinak minden csínja-bínja, amúgy tudósmódra rendszerezve. Mindez persze nyelvében is ízesen, egyszerűen, minden tudományos hókuszpókolás nélkül. Hetente, kéthetente - mikor, hogyan hozza időm és a vendégjárás - bizony mostanság is leakasztom a bográcsot a szögről, hogy magamfőzte étkekkel kínáljam az asztalomnál helyetfoglalókat. De az idestova négy évtizedes gyakorlat sem elég ahhoz, hogy e kis könyv ne jelentsen különös biztonságot a főzőüst mellett, s ha időt enged rá a szelíden meg-megpittyenő pörköltszaft, csak beleolvasok, ha másért nem, hát a szép magyar szóért.
***
Valahogy így vagyok a másik könyvecskével is. A mindössze 120 oldal, puha borításának és hosszúkás alakjának köszönhetően, szolgálatkészen simul a zsebbe. Írója, Dr. Töttős Gábor, arra vállalkozott a nyolcvanas évek közepén, hogy a Szekszárdra érkezőket térről térre, utcáról utcára, s ahol épp az kell, házról házra kalauzolja végig a város nevezetességein. Nemcsak kedvet akart csinálni a nézelődésre, de láttatni, igen, láttatni akart mindent, ami fontos. Mindezt - akárcsak Erdei Ferenc - kifejező, pontos és szép nyelvezettel. Negyedszázada, amióta Szekszárdra költöztem, ezt a kis idegenforgalmi kiadványnak szánt könyvecskét használom útmutatómnak. Ez ugyanis nem a szerző utazási élményeit osztja meg velem, mint számos más útleírás, nem elégszik meg a puszta adatközléssel, a célszerűség vezette tájékoztatással, mint a mostani kiadványok többsége, megtanít viszont szeretni, és másokkal is megszerettetni ezt a várost. Az adatok nagy része persze már elavult, a városkép is sokat változott. Ma már nagyobb a történeti, mint a használati értéke, de nekem kedves a szemlélete, a nyelvezete és a szerzői hitelessége. Azt, hogy belőlem gyüttmentként néhány év alatt lelkes lokálpatrióta lett, jórészt Dr. Töttős Gábornak és ennek - no, meg persze számos más - könyvének köszönhetem. Régóta várom már, hogy az idegenforgalom és a város illetékesei megbízzák végre e kiadvány aktualizált és korszerűsített változatának megírásával. Jól jönne az a következő nemzedéknek.
***
Hogy miért jutott eszembe mindez?
I.
Épp a minap vetette oda nekem megjegyzésként egy - történelmi személyiségnek aligha nevezhető - ismerősöm: Ideje lenne az ilyen "kommenista" Erdei Ferenceket kiírni végre a történelemből az összes firkálmányukkal együtt. Én csak azt kértem tőle, téma és cím szerint lenne szíves megnevezni a tudománytörténetből kiírni javasolt könyveket. A bibliográfia ismertetése persze elmaradt. Szó, szó! Én is nehezen felejtem el Erdei Ferencnek a padlássöpréssel szégyenteljes agrárminiszterséget, mint, ahogy Nagy Imrének is nehezen a sváb kitelepítések nemtelen kezdeményezését. De mit számít ez ma már? Az egyik a mártírság példázatát, a másik meg írói és tudományos munkásságát hagyta ránk. Ideje lenne egyikkel is, másikkal is, végre jó örökösként kufárkodnunk.
II.
A Szekszárdi Szüreti Napokon mutatják be szeptember 18-án a Művészetek Házában Pálffy István: "Egy kis hazai - Szekszárd és vidéke" című útikönyvét, nagy városvezetési csinnadrattával. A meghívó szerint a Szekszárdon igencsak ritkán látott budapesti újságíró könyvét idegenforgalmi kiadványként fogják árusítani, és persze az sem titok, hogy a kiadás igen jelentős támogatást kapott.
No komment!
No, valóban nehéz az embernek elszámolni minden korszakával, ha bekeríti egy eszme és felülemelkedik rajta. Ilyenkor óhatatlanul hagyhat maga mögött sebzett emlékeket vagy embereket. S a rövidtávú emlékezet bizony kegyetlen is lehet, ám hosszabb terminusra kivetítve lehet, hogy a tettek többet nyomnak a latban, mint a hibás cselekedetek. Felmenteni senkit sem lehet, mert nem a mi dolgunk, megítélni a mukáját viszont igenis az, ha úgy érezzük.
VálaszTörlés