2009. szeptember 27., vasárnap
Séta a Gemencben
A gát Pörbölynél
Az ősz vidám színei
Pszt! Maradjunk csendben!
És még őket nevezik vadnak...
Egy gyönyörű nap még maradt ebből az őszből is. A betegágyból kikelve csak rövid sétára tellett, de ne legyek telhetetlen, amikor olyan jókedvében találtam az erdőt, szinte minden szépségét megmutatta. Kár, hogy nem vagyok természetfotós, a gépem sem egy nagy szám, de ízelítőnek talán jók lesznek ezek a képek is...
2009. szeptember 24., csütörtök
Szomorkásan
2009. szeptember 12., szombat
A naggyá nőtt kiskönyvek
E kis könyv első kiadása 1971-ben, a szerző halálának évében látott napvilágot. A képen az 1981-es második kiadás egyik példánya látható.
Látszólag csak egy idegenforgalmi reklámkiadvány 1985-ből, de nekem az iránytűm volt a lokálpatriotizmus felé vezető úton.
Azt tudtam, hogy az alapkönyvek - ha úgy tetszik, a bibliák - egy életre szólnak, de hogy a zsebkönyveink...? Pedig semmi kétség, ma már tudom, azok is! A különbség csak annyi, hogy az alapkönyveinkhez, mint a búcsújáró helyekhez el-elzarándoklunk a sátoros ünnepek idején, a zsebkönyveinket viszont a hétköznapokon is a kezünk ügyében tartjuk. Jelzőtűz az egyik, iránytű a másik!
***
Egyik ilyen alkalmatosságom Erdei Ferenc: Néprajzi ínyesmesterség című, inkább csak füzetecskéje, mintsem könyve. Mindössze 100 oldal, de benne a van a népi ételfőzési eljárások teljes tipológiája, a népiesen magyaros ízvilág fűszerezési praktikáinak minden csínja-bínja, amúgy tudósmódra rendszerezve. Mindez persze nyelvében is ízesen, egyszerűen, minden tudományos hókuszpókolás nélkül. Hetente, kéthetente - mikor, hogyan hozza időm és a vendégjárás - bizony mostanság is leakasztom a bográcsot a szögről, hogy magamfőzte étkekkel kínáljam az asztalomnál helyetfoglalókat. De az idestova négy évtizedes gyakorlat sem elég ahhoz, hogy e kis könyv ne jelentsen különös biztonságot a főzőüst mellett, s ha időt enged rá a szelíden meg-megpittyenő pörköltszaft, csak beleolvasok, ha másért nem, hát a szép magyar szóért.
***
Valahogy így vagyok a másik könyvecskével is. A mindössze 120 oldal, puha borításának és hosszúkás alakjának köszönhetően, szolgálatkészen simul a zsebbe. Írója, Dr. Töttős Gábor, arra vállalkozott a nyolcvanas évek közepén, hogy a Szekszárdra érkezőket térről térre, utcáról utcára, s ahol épp az kell, házról házra kalauzolja végig a város nevezetességein. Nemcsak kedvet akart csinálni a nézelődésre, de láttatni, igen, láttatni akart mindent, ami fontos. Mindezt - akárcsak Erdei Ferenc - kifejező, pontos és szép nyelvezettel. Negyedszázada, amióta Szekszárdra költöztem, ezt a kis idegenforgalmi kiadványnak szánt könyvecskét használom útmutatómnak. Ez ugyanis nem a szerző utazási élményeit osztja meg velem, mint számos más útleírás, nem elégszik meg a puszta adatközléssel, a célszerűség vezette tájékoztatással, mint a mostani kiadványok többsége, megtanít viszont szeretni, és másokkal is megszerettetni ezt a várost. Az adatok nagy része persze már elavult, a városkép is sokat változott. Ma már nagyobb a történeti, mint a használati értéke, de nekem kedves a szemlélete, a nyelvezete és a szerzői hitelessége. Azt, hogy belőlem gyüttmentként néhány év alatt lelkes lokálpatrióta lett, jórészt Dr. Töttős Gábornak és ennek - no, meg persze számos más - könyvének köszönhetem. Régóta várom már, hogy az idegenforgalom és a város illetékesei megbízzák végre e kiadvány aktualizált és korszerűsített változatának megírásával. Jól jönne az a következő nemzedéknek.
***
Hogy miért jutott eszembe mindez?
I.
Épp a minap vetette oda nekem megjegyzésként egy - történelmi személyiségnek aligha nevezhető - ismerősöm: Ideje lenne az ilyen "kommenista" Erdei Ferenceket kiírni végre a történelemből az összes firkálmányukkal együtt. Én csak azt kértem tőle, téma és cím szerint lenne szíves megnevezni a tudománytörténetből kiírni javasolt könyveket. A bibliográfia ismertetése persze elmaradt. Szó, szó! Én is nehezen felejtem el Erdei Ferencnek a padlássöpréssel szégyenteljes agrárminiszterséget, mint, ahogy Nagy Imrének is nehezen a sváb kitelepítések nemtelen kezdeményezését. De mit számít ez ma már? Az egyik a mártírság példázatát, a másik meg írói és tudományos munkásságát hagyta ránk. Ideje lenne egyikkel is, másikkal is, végre jó örökösként kufárkodnunk.
II.
A Szekszárdi Szüreti Napokon mutatják be szeptember 18-án a Művészetek Házában Pálffy István: "Egy kis hazai - Szekszárd és vidéke" című útikönyvét, nagy városvezetési csinnadrattával. A meghívó szerint a Szekszárdon igencsak ritkán látott budapesti újságíró könyvét idegenforgalmi kiadványként fogják árusítani, és persze az sem titok, hogy a kiadás igen jelentős támogatást kapott.
No komment!