Ezt a képet a Tolnai Népújság fotósa, Mártonfai Dénes készítette.
A Mészöly Miklós Emléknapon készült január 19-én a szekszárdi Garay Gimnázium dísztermében. A helyi irodalmárokból és értelmiségiekből toborzott alkalmi társulattal egy olyan mesejátékot adtunk elő, amit egy Petrás Ármin nevezetű szerbiai középiskolás írt a Mészöly-mesékre kiírt dramaturgiai pályázatra, és ott második lett. A vásári komédiák stílusában átírt mese előadásával "tisztelegtünk" a kiváló író, Szekszárd szülöttének emléke előtt. A tisztelegtünk szó nem véletlenül került nálam idézőjelbe...
Nincs kétségem a jószándékot illetően, Mészöly zsenije és Petrás Ármin tehetsége sem kérdés számomra, de az Emléknap szervezőinek hozzá nem értése kicsit zavarta az összképet. Mint tanárember mondhatom, pontosabban körül kellett volna írni a daramatizálás és a parafrázis fogalmát, de ha már nem tették, az átiratoknál értékelési szempont lehetett volna az eredeti - mondjuk így, ötletadó - mese és Mészöly írói világának tisztelete.
Az általunk - félig-meddig olvasószínházi jelleggel - színrevitt A hiú Cserép-királykisasszony című darab az én ízlésem szerint túlságosan messze került az eredeti mesétől, Mészöly Miklós írói és emberi habitusától... !!! ...
A siker persze frenetikus volt, s talán csak az én szám íze volt kissé keserű.
Jogos a kérdés, hogy akkor miért vettem részt benne? Gondolom, voltak már hasonló kényszerpályán. Mire az ember rájön, hogy mi a baj, túl nagy botrány lenne kiszállni, és ezzel "elrontani" az ünnepet. Pedig lehet, hogy azt kellett volna tennem...
Most itt az ideje, hogy a részvételemért két okból is - sajnos már csak képzeletben - elnézést kérjek a Mestertől...
Pedig lehet, hogy szívesen megnéztelek volna! Csak azt tudom mondani, mint ami gyerekkorom társasjátékára volt címként felírva: Ne mérgelődj emberke! Természetesen érthető saját felháborodásod, amikor a forrást védelmezed, de manapság már az is eredmény, ha az emberek megtalálják a forrást...
VálaszTörlésüdv, freg
Kipike!
VálaszTörlésAz, amit írtál, nagyon fontos számomra. Nem is első sorban a tartalma miatt – magam nem voltam ott a rendezvényen, de teljességgel megbízom az értékítéletedben –, hanem a benne foglalt gesztus okán: elhatárolódni egy olyan produktumtól, amelyet nem tudok összeegyeztetni az értékrendemmel, még akár akkor is, ha – praktikus okok miatt – magam is részese voltam.
Egy kisváros nem lesz automatikusan porfészek, marginalitás – az ott lakók teszik/tehetik azzá. Ha belemegyek abba a játékba, hogy teljesen mindegy, milyen baromságokat írok, milyen hamisan éneklek, milyen ügyetlenül táncolok, milyen olcsó manírral mondok verset, milyen perpsektívátlanul festek, szóval mindegy, csak gratuláljanak, legyek benne e metropolisz tévéjében, újságjában, vehessek át díjakat – nos, akkor elárultam a kultúrát, épp azt, amire hivatkozva igen vitatható sikereimet aratgatom.
Ezen a vidéken egy produkció mindig óriási siker, ha nem dőlt össze, nem sültem bele a szövegbe, nem ájultam el közben, nem dobáltak döglött macskával, merthogy mindig van olyan mennyiségű kisvárosi közönsége, amely csekély tapasztalata okán szívesen legitimálja a legolcsóbb ripacskodásaimat is. Nem köll itten mindig Dantéra, Nurejevre, Latinovitsra, Van Gogh-ra meg ezekre az izékra hivatkozni.
Dehogyis nem köll.
Ebben értünk egyet. Ha meg kamuznak, muszáj konfrontálódni. Muszáj a pillanatnyi, kétes dicsőséget keresőkkel szemben nyilvánosan megállni és azt mondani: nyazsgem. Merthogy ők nem hoznak, hanem visznek. Muszáj akkor is, ha ennek következtében bizony kiszorulunk innen-onnan.
Ezért köszönet az írásért.